2006 december

Első két hét

Nem tudtam sokat várni a munkahelyemen, hogy meg ne osszam másikkal is a jó hírt. A cégvezetőnek már a vízum beadásakor mondtam, hogy feltehetőleg jövő év elején elrepülünk Ausztráliába. A közvetlen munkatársam tudta, mert egy szobában vagyunk, másrészt meg ismerte a Bertók nevet. A többiek néztek nagyokat, szokásos kérdések: miért oda, hogyan jött ez az egész. Jópofák voltak, mert mondták, hogy keressem meg Hufnágel Pistit. Én lettem a krokodil tibi. A veszélyekkel sokan tisztában vannak, és rögtön rákérdeztek, hogy tudok-e a pókokról, kígyókról stb. Már öt teljes éve dolgozom a cégnél! Rögtön kértem és kaptam ajánlólevelet a brüsszeli központtól, ott teljesen természetes, hogy az ember vándorol a földrészeken, és közöttük.

Következtek a repülőjegyek. Az időponton nem kellett törni a fejünket, mert egész évben a februári indulásra készültünk, és már rengeteg dolgott összepakoltunk, illetve előkészültünk. Az IOM-mal nem volt szerencsénk, mert a megfelelő ember szabadságon volt, és akinek foglalkozni kellett volna velünk az elfelejtette továbbküldeni nekünk az ajánlatot (mint később kiderült). Nem is érdeklődtem, mert a legelső beszélgetésünkkor közölte, hogy a szingapúri stopover nem lehetséges, mert ez nem utazási iroda. Érdeklődtem a többi Adelaide-be indulónál és kikalkuláltam, hogy kb. mennyi a jegy, és úgy gondoltam, hogy nem annyival több a 3 éjszakai megállóval tarkított jegy, hogy ne érné meg. Sikerült olcsón is szállást kapni azon a Disneylandhez hasonló szigeten, amit a szingapúriak Sentosa Island-nek hívnak. Van ott minden, mint a búcsúban. bízom benne, hogy a gyerekek észrevétlenül már Szingapúrban átállítják a biológiai órájukat a hat órás időkülönbségre és onnan már csak pár órát kell állítani Adelaide-hez. Fő célpont a szingapúri állatkert lesz és persze a city.
Február 24-én indulunk Győrbe, ahol Juli nagybácsikájánál és nénikéjénél töltünk egy éjszakát. Kár, hogy nem olvassák a blogot, mert, akkor már nem kéne szólni nekik. :-) 25-én délután szállunk fel Bécsből és Dubai-on keresztül kb. 12 és fél órás levegőben töltött idő után érünk Szingapúrba. Valójában több lesz, mert 3 órát áll a gép Dubai-n. Ha számítasaink bevállnak, akkor Dubai és Szingapúr között talán aludni fognak a kicsik. Március 1-én késő este szállunk fel Szingapúrból, hogy 2-án kora reggel leszálljunk Adelaide-ben!!!!!

Háromszor kellett jelezni, hogy kérünk ún. OAA (On Arrival Accomodation) kérőlapot, amit csak a Dél-Ausztrál kormány tesz meg a bevándorlók kedvéért. Mármint azt teszi meg, hogy az első három hónapban biztosít albérletet.

Második két hét

Írtam, hogy 3x kellett kérni az OAA formot, mire küldtek egyet. A kitöltött lapot kétszer kellett elküldenem, mire válaszoltak. Először faxoltam, no answer, a 7. napon emailben küldtem el. Na erre már másnap válaszoltak, hogy tudjak róla, hogy március elején fesztivál van Adelaide-ben és igen nehéz szállást találni. Ez éppen karácsony előtt volt, a párhuzam adott volt, mert József és Mária sem találtak szállást a népszámlálás miatt Betlehemben, és ezért kényszerültek egy istállóban meghúzni magukat. Szóval jobb, ha kerítünk magunknak egyéb szállást is, legfeljebb lemondjuk még időben.

Karácsony

Nem vettünk egymásnak semmit Julival. Lehet, hogy ez megbotránkoztató gondolat, de annyira eluralkodónak tarjuk a vásárlási lázat, hogy így próbálunk kibújni alóla. Persze a két pici kapott játékot. Átalakítottuk a karácsonyi szokásainkat is. Eddig 24-én a húgomékkal vacsoráztunk és egyenként bontogatta mindenki az ajándékait. Voltunk a mi oldalunkon 2 felnőtt+6 gyerek az ő részükről 2 felnőtt+2 gyerek. A legkisebbek bontották ki először az ajándékaikat. Egyszerre csak 1 személy bontott és mindenki leste, hogy mit kap. Ez jó két órás bontogatás volt, mire egyesével végighaladtunk az embertömegen. Persze a vége felé már felgyorsult. Arra nagyon jó volt, hogy figyelt mindenki a másikra. De idén már a húgomékat az anyósáék szippantották magukhoz, mert a szülők szeretik a gyerekeiket maguk mellett látni 24-én. Még akkor is, ha ez a "gyerek" túl van a harmincon. Szóval idén csak egy ebéd volt. Este az Ausztráliába menő 2 felnőtt+ a 2 pici vacsorázott, illetve előtte elmentünk és megnéztük a kivilágított Budapestet. Egy kritikai megjegyzést is ide kell, hogy füzzek, ugyanis a céges értekezlet Bécsben volt december 18-án. Mégpedig Bécs belvárosában, és a budapesti mérföldekkel elmaradt a bécsi világítási pompa mellett. Apropó Bécs. Mivel nem a cég többi tagjával jöttem haza, (mert bírósági tárgyalásom volt a négy gyerek édesanyjával), ezért vonattal jöttem haza. Itt önkényesen megengedtem magamnak azt a luxust, hogy amíg a cég dolgozói az ünnepi lakomán vesznek részt Bécsben, addig kárpótlásul első osztályon utazzak. Nagyon pazar volt és gyors. El is döntöttem, hogy a családomat is bevezetem az első osztály "fényűzésébe", mert február 24-én megyünk le Győrbe vonattal, hogy másnap felszálljunk Bécsből.
Szóval december 24-én este vacsora volt, és éjszaka jött a Mikulás, vagyis reggel 25-én találták meg a gyerekek a meglepetéseket.

Műtét

27-én reggel vonultam be a kistarcsai kórházba köldöksérvműtétre. Hamar felkerültem a műtőasztalra és innentől kezdve másfél órás filmszakadás következik. Úgy volt, hogy este hazamehetek, de mikor 3 órakor először próbáltam felkelni az ágyból, úgy éreztem, hogy kézigránátot robbantottak fel a köldökömben is jobb, ha nem mozgok vele. Két ággyal odébb egy vakbélgyulladással operált srác lábadozott és megkért, hogy poénokat ne mondjak. Fájdalmas ugyanis a nevetés, köhögés és minden, ami a hasizmokat igényli. Az esti hazamenetelt azt egészségügyis múltam miatt "érdemeltem" ki, de nem vettem igénybe, mert reggelre vissza kellett jönni "csőkihúzásra", és ezért inkább ott maradtam. Ami később nagy kalandnak bizonyult, mert a mellettem fekvő éjjel elkezdte delírium tremens klasszikus tüneteit produkálni, és a lóadagnyi gyógyszerek sem tudták uralni az alkoholhiány következményeit. Egy másik tag még este jött be, hogy vágják le a lábát, mert már nem bírja a fájdalmat. Ez szó szerint így volt. Érszűkűlete van, gondolom a dohányzás miatt, és már olyan fokú elváltozások, elhalások vannal a lábfején, hogy nem bírja elviselni a szenvedést. Még az éjjel amputálták az egyik lábát. Ilyen megszólalásokra nem lehet mit mondani, mikor reggel közölte, hogy olyan érzés mintha a levegőben lenne a nem létező lába. Olyan természetességgel beszélt a műtétről, mintha ez egy átlagos dolog lett volna. Műtét előtt többször kiment a W.C-re dohányozni, pedig éppen emiatt a szokása miatt került sor erre a definítiv műtétre.
A nővérek nem bírják, hogy a beteg mondja meg, hogy mit szeretne. Ez nemcsak rám vonatkozik. este odamentem a pulthoz, hogy legyen szíves kihúzni a kezemből a branült, mert nincs már rá szükség és nem tudom behajlítani a karom. Nem, és különben is magát ma operálták (kvázi minek sétálgatok). De azért enyhe rábeszélésre kihúzta, miután megnézte a lázlapot és gondolom észrevette, hogy kollegájáról van szó. Így szilveszter felé haladva egyre több vígjátékot adtak a televízióban, én meg pihenésre kárhoztatva nézegettem őket. Onnan lehetett tudni, hogy mókás egy film, hogy a nevetésem fájdalmas vigyorba torzult az arcomon. Persze a fájdalom nagyon gyorsan múlt és 3-4 nap múlva már a hasamon is tudtam aludni. (Persze ez köszönhető a szexi haskötőmnek is.)