Szóval már egy hónapja, hogy körzeti orvosként dolgozom és szeretem nagyon. Nagyon nem szerettem itt a kórházat, ami úgy működik mint egy gyár és gyakorlatilag futószalagszerűen kezelik a betegeket. Jobban szeretem, ha egy betegnek egy orvosa van és nem különböző minden másnap.
Van alkalmam az izgalmakhoz is, mert a helyi kórházat is mi magunk, két körzeti orvos látja el és a sürgősségi részletre is érkeznek betegek. Eddig a legizgalmasabb egy abo férfi volt, akinek beleállt az arcába egy faág. Nem nagyon izgatták a kozmetikai részletek, csak a fadarab zavarta a bőre alatt. Körülbelül évente kétszer háromszor van az ún. nagy "b..zdmeg", amikor tényleg nehéz és kihívó feladatok előtt áll a kórház személyzete. Ez lehet súlyos közlekedési baleset a környéken, vagy valaki beveszi a gyógyszerszekrényt és bekómál. Az éjszakás nővérek olyan tapasztaltak, hogy ritkán hívnak be éjszaka, csak ha tényleg indokolt. Egyébként a kórházzal szemben van a ház ahol elszállásoltak. Még medence is van a kertben. Sok vizet nem zavartam benne.
A lakosság Peterboroughban nagyon szegény az ausztrál átlaghoz viszonyítva. Ennek egyik oka a hihetetlen nagyarányú munkanélküliség ebben a néhai, virágzó városban. A tanító tájékoztatott, hogy a lakosság felének nincs munkája, ami hihető is ha a beteganyagra nézek.
Csütörtök esténként "golyózok" (balls), ami nem az a játék, amire Gazsi gondolna. Ott van a város színe-java és egyesek véresen komolyan veszik a játékot. Viszont alkalmat ad, hogy megismerjem a közösséget egy másik szemszögből is. A múlt században, a vasút hőskorában, egy lüktető település volt, de a vasút hanyatlásával Peterborough is elsorvadt. Úgy emlegeti mindenki azt az időszakot mint Magyarországon a Trianon előtti időket szokták.